A kártérítési specialista
Köszöntjük a Dr. Megyesi Ügyvédi Iroda honlapján!
Ügyvédi irodánkat abból a célból hoztuk létre, hogy a bíróság előtti évtizedes jogi képviseleti tapasztalatukra alapítottan a folyamatosan változó jogszabályi környezetben is hatékonyan segítsük Ügyfeleinket felmerülő polgári jogi problémáik megoldásában, bátran felvállaljuk ügyfeleink jogainak bíróság előtti érvényesítését, jogos követeléseik peresítését.
Hisszük, hogy bármiképp is változzanak napról-napra az anyagi és eljárásjogi szabályok, az ügyfeleknek, különösen pedig az akaratukon kívül bírósági eljárásba került vétlen károsultaknak joguk van arra, hogy számukra a bíróság az őket megillető jogot feltétel nélkül szolgáltassa.

Fontosnak tartjuk, hogy szakmai pályafutásunk során megszerzett minden tudást és tapasztalatot felhasználva, Ügyfeleink számára garantáljuk a megbízható, precíz, minőségi jogi szolgáltatás mellett a kimondottan ügyfélbarát ügyviteli módot, valamint a méltányos mértékű díjazást is.
Kiemelt területeink
Ügyvédi irodánk elsősorban kártérítési joggal foglalkozik, de emellett gazdasági és cégügyekben, ingatlanjogi ügyekben, öröklési, munkajogi és számos egyéb területen is áll Ügyfeleink rendelkezésére.
Kártérítés
BŐVEBBEN
Gazdaság és társasági jog
BŐVEBBEN
Fuvarjog
BŐVEBBEN
Sérelemdíj és kártérítés
Válasszon témakört
A tudástár cikkeit főbb kártérítési élethelyzetek szerint rendezve is elérheti.
Ezen az oldalon a sérelemdíjjal és a kártérítéssel kapcsolatos, ügytípustól független kérdéseket gyűjtöttük össze: mikor jár sérelemdíj, hogyan állapítja meg az összegét a bíróság, mi a helyzet az adózással, és milyen határidőkre kell figyelni. Ha átfogó kiindulópontot keres, kezdje a Sérelemdíj 2026-ban: teljes útmutatóval. Kártérítési ügyekben az első konzultáció ingyenes.


